Gondoltam, nekiveselkedem ennek a 2009-ben készült horrornak, habár egyenlőre csak angol nyelven található meg. Sebaj, úgysem 1 bonyolult történetre számítottam, és így is lett... A vártnál picit jobban is alakult, aztán jött az idióta befejezés. Nem mondom, hogy nagy kár érte, de azért bosszant. :S
A story összefoglalva (SPOILER): Már rögtön baljós zenével, és sötét, félelmetes cirkuszi képsorokkal indít a film. 1 nem túl bizalomgerjesztő kopasz, és 1 rendkívül unszimpatikus, nagydarab pacák, (Cal) "bonyolít üzletet" a sátor sötétjében. A kopasz alig várja, hogy megkapja a pénzét azért a "valamiért" cserébe, amit hozott. Miután megtörténik a biznisz, és számolná a lét, a dagadt gyorsan végez vele. Kinn, a kisteherautóban láncra vert szörny körvonalai bontakoznak ki, de csak a sziluettjét láthatjuk. Közepes termetű, vérszomjas "repülő sárkány", ragadozóféle. A láncot magához ragadva, megsebesíti Cal segédjét, aki megpróbálja kihúzni a láncon. Egyik szeme bánja, de túléli. Végül nyugtatólövedékkel ártalmatlanítják az állatot.
Csak ezután kapjuk meg a főcímet.
Vált a kép, majd fényes nappal, ki más, mint Atlas seriff (Lou Diamond Phillips), vizsgálódik a magára hagyott autó körül. Elmegy a cirkuszba, nézelődni. Ott aztán mindenféle furcsa alakkal találkozik, leopárdnővel, 2 arcú mutánssal, hatalmas tetovált óriással, nem túl bizalomgerjesztőek. Mint kiderül, az igazgató nem más, mint az elején gyilkoló, unszimpatikus Cal. Persze játssza Atlas előtt a jófejet. A seriff találkozik 1 "jósnővel" is, Samara-val, aki megnézi hősünk tenyerét. Persze, amint kezet fog vele, rögtön borzasztó víziók villannak be neki, hogy a cirkuszban szörnyűségek fognak történni, pánik uralkodik. De nem árulja el neki.
Kicsit távolabb, a helyi lelkipásztor tart szónoklatot a népnek, mégpedig a Karnevál ellen. Ördöginek nevezi az egész kócerájt és utál ott mindenkit. De hiába, mert a seriff úgy dönt, hogy felléphetnek a beharangozott "szenzációval", amit nem nehéz kitalálni, hogy a szörnnyel, mint látványossággal akarnak előrukkolni... El is kezdődik az előadás, de nem sokkal később, a láncra vert vadállat elszabadul. Kitör a pánik, mindenki hanyatt-homlok menekül, sárkányunk elrepül valamerre.
Beesteledik, a lelkipásztor idióta, vakmerő fia, a haverjával Jesse-vel 1 romos sötét házba mennek be éjszakára. Halálra rémülnek a szűkölő kutyától, majd kisvártatva kiderül, a szörny tényleg ott ólálkodik, és le is csap a rozoga házra. A fiúk menekülőre fogják, de a lelkipásztor fia pórul jár. Hallani, hogy a szörny vacsorája lett belőle. Másnap reggel már csak a maradványait találják meg. A másik fiú, Jesse sokkos állapotban van. A pap persze a seriffet okolja mindezért, és kikel magából, mi történt az ő jó kisfiával....
Jesse és anyukája kocsival tartanak hazafelé, és már pont azon örvendeznek, végülis milyen jó, hogy ő életben maradt, amikor teljesen váratlanul, a szélvédőn keresztül ragadja el a szörny a fiút, fel a levegőbe. (ezt nem mutatják, csak utalnak rá). Anyuka sikítozik eszeveszetten, majd a fiú a háztetőre puffan, immár holtan. Anyuka magából kikelve, de nem sokáig, mert őt is elragadja a "végzete".
Atlas és a környékbeli férfiak tanácskozást tartanak (ez kb. olyan, mint a régi western-időkben, az 1800-as évek végén :)), és megegyeznek, hogy felfegyverkezve indulnak neki az erdőnek, a szörny után. Persze a parancs, hogy senki sem hősködik, ha lát valamit, akkor rádión szól a többieknek. Csoportokban indulnak útnak. Atlas a helyettesével indul el, de az hamarosan megsérül, ezért csak bicegve tud haladni. Találkoznak Cal-lal és a Félszeművel, vesztére a seriff az ő gondjaikra bízza a férfit, majd egyedül indul tovább. Cal viszont a helyettes hátába lő 1 nyugtató lövedéket, majd késsel megsebesíti. Őt akarja csalinak használni, a szörny előcsalogatásához. Sikerül is, a helyettes segítségért kiáltozik, majd meghal. Atlas még nincs messze, de mire visszaér, már késő. Cal persze a seriff előtt úgy tesz, mintha a szörny műve lenne a dolog. Ekkor a város felől női sikolyokat hallanak, oda tartanak. A sárkányka már a társulatban garázdálkodik, szétmarcangolja többek között szegény Leopárdnőt. Samara Cal-t okolja a történtekért... Ezután Cal 1 olyan lövedéket készít az állat számára, amitől garantáltan 1 hétig aludni fog. Visszamennek a Félszeművel az erdőbe, ahol az igazgató leszúrja Félszeműt, őt használva csalinak (micsoda frappáns, változatos ötletek)!!!! Még él, amikor a fához kötözi, de utoljára még szépen belészúr 1 nagyot a késsel, csakhogy "fogja már be végre 1x". :P
Időközben a seriff megvizsgálja a helyettes, és a többi áldozat holttestét. 1 egyszerű colostokkal, így is könnyedén rájön, hogy a helyettes sebeinek mérete nem egyezik a többiekével. (Nagy ész) :)! Kinn az erdőben a szörny majdnem elintézi Cal-t, de sikerült neki lelőni a nyugtatópisztollyal. Már pont örülne magának, és dicsekedne vele a seriffnek, de azt nem hatja meg, behúz neki egyet, és letartóztatja a helyettese megöléséért. Már pont bezárja a cellába, amikor is szegény kap hátulról egyet, a pap leüti, és eszméletét veszti. Ő is bekerül 1 cellába. A pap és Cal között dulakodás kezdődik, a nagykéssel, aminek a vége az lesz, hogy a pap kivágja Cal nyelvét. Itt majdnem a nevetés kapott el. Utána végezni is akar vele, 1 pisztollyal, de nincs benne golyó. Erre azonban nem is lesz szükség, mert jön a szörny, és ő intézi el a pacákot (végre)!!!! Ezután a papnak sikerül rácsuknia szörnyikénkre a cellaajtót, valami bottal (talán áram van benne???), ártalmatlanná teszi. Vagyis ő abban a hitben van, hogy megölte, és úgy is tűnik, mert nagyon lekushad. Ja, mondani se kell, hogy a golyó nem fogja a drágát.
Ezután a pap kimegy és a visszaérkező férfiaknak dicsekszik a tettével, hogy megölte az "ördögöt, aki végzett az ő drága fiával". Kihozzák a kocsihoz és ponyva alá teszik az állatot. Elhatározzák, hogy az egész cirkusznak égnie kell, gyújtogatni kezdenek. Verekedés kezdődik, többen megégnek. Majd a papra is rátámad, és végez vele a szörny.
Atlas magához tér a cellában, mivel talál ott benn puskát!!, szétlövi a zárat és kiszabadul. Minden ég, sehol senki. A szörny is megérkezik nemsokára. Előkerül a jósnő, Samara is , együtt fogják menekülőre. Majd nemsokára Atlas elveszi az eszméletét. Mikor magához tér, a jósnő is a földön fekszik, de semmi baja. (Ennek mi értelme volt????)
Ezután a seriff felsegíti, majd mikor látja, hogy a szörny támadásra kész, csak annyit mond neki, "fusson!!!!". És az igazi csavar itt következik, ugyanis a történetnek ezzel VÉGE!!!!
Nem tudom, mit akartak ezzel az alternatív befejezéssel, ennél még az is jobb lett volna, ha a csajt valahogy biztonságba helyezi, és utána "hősi halált hal". Talán arra akartak utalni, hogy feláldozza magát, nem tudom. OK, hogy a néző képzeletére van bízva, de ez akkor is olyan, mintha elszakadt volna a kópia.... Gyanús is volt, hogy a vége előtt már csak pár perc van hátra, de reménykedtem. Ha a vége után nem jönne azonnal a felirat, még azt hinném, tényleg lecsíptek a filmből, vagy hiányzik belőle... De sajnos nem, tényleg ez a vége...
Nem mondom, hogy jaj, de kár érte, de ha nincs ez a befejezés, a zs-kategóriás TV-film ellenére még azt mondanám, 1x nézhető, nem olyan rossz. A 88 perces filmben nem fárasztanak bennünket töltelék-jelenetekkel, felesleges történésekkel, nincs túl sok karakter, és azok se túl bonyolultak. Kb. mintha egy 12 éves gyerek írta volna a forgatókönyvet. Csavar 1 szál se, nyilván a legvégét tekintették "annak". A színészi játék átlagos, sőt már-már unalmas, ezt még LDP se tudta feldobni, bár megtette, ami tőle telt. Az effektek erősen közepesek, bár láttam már rosszabbat is. A szörnyet nem sokat mutatják, amikor igen, elég mű-jellege van, viszont a vágások villámgyorsak, és bár nem látunk sokat, de talán emiatt elérik a céljukat. Van jópár "gusztustalannak szánt" véres jelenet (szétkaszabolt testek), tehát horrornak horror. Viszont az egésznek a JELLEGE miatt félni eszembe se jutott, még csak feszkós kicsit se voltam. Ha nincs benne LDP, akkor sose jut eszembe megnézni. :P
OK, ez a filmje is kipipálva, de nem valószínű, hogy megnézem még1x. Hacsak nem megjelenik szinkronnal, de akkor csakis a magyar hang miatt. ;))
Ha nem lett volna az idióta "lecsapott" végkifejlet, kapott volna tőlem egy 10/4-et (a cirkuszban elszabadult szörny nem olyan rossz ötlet, + LDP miatt), de végülis, nem tudok többet adni 10/2-nél...
Ez már annyira gáz, hogy talán Szilvi élvezettel nézné és hülyére röhögné magát, én meg csak idegbajt kapok attól, LDP miket el nem vállal manapság. Ő maga szereti/szórakoztatja(?) a zs-kategória vagy sem, innen üzenem, hogy ez már degradáló, ő ehhez túl jó, és sürgősen VÁLTSON ÜGYNÖKÖT!!!! :P
Carny trailer:
Remélem hamarosan nézhetem és röhöghetek a szörnyikén :DDDD
VálaszTörlésÉn nem is tudom, hogy várom-e, vagy sem... :PPP De nemsokára kiderül. ;)))
VálaszTörlés