2011. január 9., vasárnap

Ez Elvis /This Is Elvis/ (1981)

A napokban immár másodjára sikerült látnom ezt a '80-as évek elején készült, remek dokumentum-filmet. Ezúttal sem bántam meg, talán az egyik legjobb, ami valaha Elvis életéről készült. Eléggé átfogó és részletes, főleg a korai éveket tekintve. 

A film 1977-ben indul, Elvis halálával, aztán visszaugrik a kezdetekhez, a gyerekkorhoz. A filmet többnyire Elvis narrációja kíséri, még ha nem is őt halljuk, az az érzésünk van, mintha ő maga osztaná meg velünk gondolatait, érzéseit, visszatekintését. 
Elvis egy ikerpár idősebbik tagjaként látta meg a napvilágot, 1935 január 8.-án. Öccse sajnálatos módon halva született. Anyjával, Gladys-szel kiváltképp szoros volt a viszonya, egész életében. 9 éves kora táján, születésnapján állítólag "választania kellett" 1 kerékpár, és egy gitár között, szerencsé(nk)re, az utóbbit választotta. Már gyerekkorában megismerkedett az "igazi fekete zenével", a blues-zal, mely egész zenei pályájára igen erőteljesen hatott. Állítólag Elvis elég félénk gyerek volt. A középiskolás évei alatt is inkább "extrém, túl hosszú hajviselete" - amit mindig "belőve" hordott -, és gondosan válogatott ruhái miatt figyeltek fel rá. Tinédzserkorában már fel-fel lépegetett az osztálytársai előtt, a gitárjával, megcsillogtatva ösztönös ének- és gitártudását. Mégis civil pályán kezdett el dolgozni, az iskola befejezése után, majd 19 évesen, 1954-ben következett az "áttörés", amikor a That's All Right  c. dalt rögzítették. Első nagy slágere pedig a Heartbreak Hotel lett. Nemsokára Tom Parker lett a menedzsere, ő is maradt, egész életében. Karrierje kezdeti szakaszában Elvis sok kisebb fellépést vállalt, különféle show-műsorokban. A dokumentumfilm elég részletesen kitér arra, milyen lelkesen fogadta a fiatal közönség, ami nemsokára problémát is szított szélesebb körben, csoportok alakultak, rádióadók bojkottálták dalait, miszerint zenéjét "a niggerek szintjére alacsonyítja le". Főleg az idősebb és konzervatívabb közönség ágált ellene. Ne feledjük, ebben az időben még elég nagy problémákat jelentett a faji megkülönböztetés, és a feketék zenéje. Láthatjuk azt is, amint az egyik rádióadó műsorvezetője a szemünk láttára töri ketté Elvis bakelitlemezét. 

Felfelé ívelését azonban nem lehetett megállítani. A nézőtéren, a fiatalok között valóságos hisztéria alakult ki, amikor csak meglátták, hát még ha bemutatta jellegzetes csípőmozgását, egyéni táncmozdulatait, melyhez fantasztikus hang, és nem mindennapi külső társult. Érdekes látni azt a kontrasztot, Elvis milyen magától értetődő természetességgel vette az emberekre gyakorolt hatását. Azt gondolnánk, hamar "elszállt" emiatt, de nem úgy tűnt. Persze, tudta, milyen hatással van a közönségére, értékelte is, mégis tudta ezt kellően kezelni. 
Következő problémája a Hount Dog c. számából fakadt, minek valószínűleg dalszövege nem nyerte el némelyek tetszését. Az egyik show-műsorban ezt elegáns frakkban, egy kalapos kutyának énekelte el. Utólag már megbánta ezt a fellépést. Imidzsével továbbra sem voltak megelégedve, nem volt "túl jó híre" akkoriban, ez az egyik vele készített telefon-interjúból is kitűnik. Nemsokára elrendelték, hogy a tv-ben nem mutathatták őt egész alakban.

1956-ban leforgatta első filmét, The Reno Brothers címmel, amit az egyik betétdala miatt megváltoztatnak, Love Me Tender-re. A fekete-fehér cowboy filmben Elvis figurája életét veszti 1 lövöldözés során. Anyját Gladys-t Elvis nem győzte megnyugtatni, miután megnézte a filmet.
Közben "jó híre" is helyreáll,t majd 1958-ban leforgatja filmográfiájának egyik legkomolyabb darabját, a King Creole útkereső suhancát, Kertész Mihály rendezésében. Előtte, még 1957-ben pedig a "Börtönrock"-ot, melynek tánc-koreográfiáját bevallottan imádta. Ebben az évben veszi meg Anyjának Graceland-et.

1958-ban katonának állt, Németországba rendelik. A kamerák kereszttüze itt sem kíméli, mutatják, ahogy felnyírják a haját, megkapja katonai cuccait. Mint kiderül, semmilyen "extra bánásmódban" nem részesül, ezért katonatársai közt is népszerű. Bár kérik, de sosem lép fel a laktanyában. Anyja súlyos szívbeteg lesz, Elvis eltávot kap, és meglátogatja, de 2 nappal később meghal. Hiánya egész életében fájó pont marad a számára. Németországban, naivan szembesül azzal, külföldön is mennyire népszerű.... Ebben az időkben szokik rá a serkentőkre, melyeknek segítségével, éjjeli őrségben, a hidegben is ébren marad...
De ez az év nem csak ezért volt sorsdöntő Elvis életében, hanem mert ekkor ismerte meg jövőbeli feleségét, Priscilla Beaulieu-t, aki csupán 14 éves volt ekkor. Mikor az újságírók rákérdeztek az ismeretségre, Elvis még csak 1 kis komolytalan dolognak nevezte azt. Cilla pedig azt gondolta, sosem látja őt viszont. 2 évvel később mégis rávette a lány szüleit, hogy hozzá költözzön Graceland-be.

1960-ban Elvis leszerel. Furcsa mód bizonytalan, nagyon aggódik amiatt, hogy nem-e felejtették el, de aggályai feleslegesek. Az Ezredes remekül megszervezi a a "nagy visszatérést", ő pedig továbbra is ontja a slágereket. Színészi pályája is folytatódik, természetesen az Ezredes "fennhatósága alatt", ennek köszönhetően ezek többnyire a zenei betétekre fekszenek rá, tingli-tangli, komolytalan történetekkel, nem túl komoly színészi teljesítménnyel. Pedig Elvis-ben jóval több van, szeretne bizonyítani, de ebbe nincs beleszólása (vajon miért???). Visszautalva legelső filmjére, ő maga biztosra vette, hogy bukás lesz,  a kritika is lehúzta, de a "rajongói megmentették". Persze nincs megállás. Átlagban évi 3 filmet készít 1 kaptafára, már-már hanyagolva zenei karrierjét, amitől nagyon szenved. Saját bevallása szerint "fizikailag betegedett bele a rossz filmekbe".

Több, mint 7 éves ismeretség után, 1967 május elsején, Cilla és Elvis összeházasodnak. A nászútra a rokonság nagy része is elkíséri őket (klassz lehetett :PPP). Az archív, családi felvételekből amúgy is kitűnik, hogy Elvis imádja a családi fészek légkörét, a rokonokat, a barátokat, szereti magát körülvetetni velük. Barátaival is gáláns, és mivel ő maga rajong a jó kocsikért, több tucat barátjának vesz autót, "csak úgy", mert szereti látni a mosolyt az arcukon... Kirajzolódik továbbá Elvis nagylelkűsége (különböző jótékonysági szervezeteknek adakozik rendszeresen), és remek humora is. A hollywoodi filmek nem igazán ismertetik meg őt a maga valójában a világgal. 9 hónappal az esküvő után megszületik Elvis egyetlen lánya, Lisa-Marie, akiért rajong az apja.

1968-ra már 10 év telt el úgy, hogy Presley nem lépett fel, nem turnézott, hanem csak a filmjeivel foglalkozott. Izgul is a nagy visszatérés miatt, ami az elhíresült '68 Comeback Special-ben teljesedik ki: 1 letisztult Elvis-t láthatunk, egy kiegyensúlyozott, érett előadót és férfit a színpadon, aki ezúttal nem csak hangjára és csípőmozgására teszi a hangsúlyt, hanem mint vérbeli, jammelő ösztön-zenész is bemutatkozik immár. Az aprócska kocka-színpadon rajongói szinte körbefonják. Elvis elemében van, vidám, fesztelen, humorizálva nosztalgiázik a régi időkről, és beszél a zene jelenéről, pl. hogy kedveli az új fiúkat, a Beatles-t. A film arról is említést tesz, hogy gyűrűzött be Amerikába a Beatles-mánia, és a sok tini "Elvis is Dead" és hasonló táblákkal fejezi ki elpártolását, és a banda iránti újdonsült rajongását. (Pedig szerény véleményem szerint ők sem lennének sehol Elvis nélkül, Lennon-ra a kezdeti években igen nagy hatást gyakorolt a Király, sőt karrierjük kezdetén játszottak is Presley-dalokat, úgy emlékszem.)
Pár új szerzemény is hallgató az új TV-showban, pl. Let yourself go, amit kivágtak a leadott műsorban, mivel a jelenet 1 bordélyházban játszódik, és nem tartották kameraképesnek. A másik említésre méltó dal, a gyermeklelkű, békére vágyó Elvis-t tükrözi, a megható If I Can Dream-ben.

Azt ezt követő éveket már viszonylag gyorsan átugorja a film... Amikor épp nem lép fel, az Ezredes a luxusautóját mutatja be, ami az akkori igényeknek tökéletesen megfelel, 24 karátos arannyal, tv-vel, lemezjátszóval, jégkockatartóval...
A '70-es évekre a hosszabb turnék kerülnek előtérbe, fellép a Madison Square Garden-ben és hasonló helyeken. Hízni kezd, de még mindig jó formában van. Imidzse és zenei világa is kissé megváltozik, szélesedik, többek közt a gospel irányába fordul, olyan új slágerek fűződnek a nevéhez, mint pl. a Burning Love.

1972-re Cillával kötött házassága megromlik, az egyik sajtótájékoztatón már hiába kérdezik, már nincs vele. Itt kiderül, bár megvan a magánvéleménye, a politikai életbe művészként nem ártja bele magát. Még ebben az évben tönkremegy a házassága, a válás tényét nehezen veszi tudomásul. Itt kezdődik a lassú hanyatlás. Az egyre növekvő gyógyszer-függőség, a koncertek és turnék megfeszített tempója. Linda Thompson-nal, később Ginger Alden-nel kezd járni. Már ezidőben egészségügyi problémái vannak, kórházban kezelik, a híradások ezt sem nézik szó nélkül. Külsejében is nagyobb váltás következik, már szinte kizárólag az elhíresült kövekkel díszített overall-okat viseli a színpadon. Később ezekhez még váll-köpeny is társul. 
Bár a privát felvételeken látszik, barátaival milyen közvetlen a viszonya, mégis súlyosbodnak a dolgok, elharapódzik rajta a gyógyszerfüggőség. Folyamatosan romló állapotára rátesz egy lapáttal, hogy miután menesztették őket, volt testőrei 1 "gyalázkodó" könyvet jelentetnek meg róla, melyben részletesen taglalják a drogokat. Mikor az újságírók rákérdeznek, miért nem próbálták meg lebeszélni az önpusztító szerekről, azt válaszolják: "nem lehetett megmenteni önmagától"....
(Biztosan nem vagyok egyedül a véleményemmel, ha azt mondom, igen sajnálatos, hogy nem volt mellette 1 olyan erős nő, és állhatatosabb barátok, akik igenis megmenthették volna, segíthettek volna, depressziójából kirángathatták volna, még ha csökönyös és önfejű is volt, akkor is.)

Az utolsó hónapokban tovább romlanak a dolgok, Elvis-nek egyre inkább nehezére esik fellépni, fizikailag és lelkileg sincs jól. Állítólag a külsejére mindig nagyon adó énekes lassan megbékélt a kinézetével, és már csak a koncertek alatt érezte jól magát. Utolsó koncertjét 1977 június 26.-án adta. Alig 2 hónappal később meghalt.

Az eredeti archív felvételeken számos Elvis Presley-rajongót láthatunk, akik elmondják, mennyit jelent/ett a számukra, megható jelenetek. Temetésén több, mint 80.000 ember vett részt.

Összegezve: Szerintem ez 1 remek dokumentumfilm. Aki kicsit is szereti Elvis-t és zenéjét, és szeretné jobban megismerni, annak kötelező. Aki 1 beképzelt, öntelt hólyagnak képzeli, élő kultusza alapján, hát tévednie kell. Talán az egyetlen előadó, akinek már az '50-es években saját, külföldre is kiterjedt fan-clubja volt, mégis, ezt az egész elképesztő nagy sztárságot ő meglepő természetességgel kezelte, és mindig újra és újra, bizonyítani akart, nem akarta, hogy elfelejtsék. Ezért már saját egyéniségét is feladva (legalábbis a filmjeiben), lelkiismeretesen, sőt már-már mániákusan dolgozott. Magánéletében is folyton megerősítést, és válaszokat keresett. Mielőtt még elfogultsággal vádolnának - bár legyen -,  persze az is kiderül a filmből, hogy ő is csak ember volt, gyarló és sokszor gyenge, ő is hibázott. És mégis... Már életében rászolgált a LEGENDA címre. Nincs még 1 ilyen előadó és ember, aki halála után több évtizeddel is, ennyire hatással lenne a zenei életre, egész generációkra, akár saját dalokkal, akár remekül válogatott feldogozásokkal, széles zenei repertoárral. Megérdemelt kultuszát nagyon jól mutatja be ez a feliratos dokumentumfilm, amit 1982 novemberében magyarul is sugároztak.

 Értékelésem egyértelműen 10/10

1 megjegyzés:

  1. Köszi ezt a részletes, mindenre kiterjedő beszámolót Sacó. Bár én most sajnos csak az elejét láttam, de az biztos, hogy színvonalas, igényes alkotás. Örülök hogy leadták a tévében, és remélem hogy aki most elmulasztotta, annak is sikerül hamarosan megnéznie. ;)

    VálaszTörlés