Valamikor tavaly nyáron olvastam arról Saci LDP blogján, hogy az A&E
csatorna egy új sorozat forgatásába kezd, ami Longmire címmel lát majd
napvilágot. Az olvasottak alapján érdekesnek tűnt a történet, de aztán
ahogy telt-múlt az idő, utamba kerültek mindenféle sorozatok és
néznivalók, egészen meg is feledkeztem erről, mígnem tegnap feliratot
találtam a sorozat első két részéhez, és akkor esett le, hogy miről van
szó, amikor a szereplők között megláttam LDP nevét. Néhány óra múlva már
néztem is az első részt, ami után rögtön belefogtam a másodikba -
anélkül hogy vettem volna a fáradtságot, hogy visszakeressem a tavaly
nyári bejegyzést. Tehát tulajdonképpen "ismeretlenül" vágtam neki a
sorozatnak.
Az első képsorokból máris megismerhettük a főszereplőt, Walt
Longmire seriffet (Robert Taylor), akit kolléganője, aki fél éve él és
dolgozik a vidéken egy gyilkosság színhelyéhez hívja őt. Az egyébként
csodaszép, havas hegyekben egy férfi holttestére bukkannak, és megindul a
nyomozás. A történetet és a végkifejletet nem szeretném leírni, mert
nem akarok spoilerezésbe bocsátkozni, de az mindenképpen elmondható,
hogy a nyomozás izgalmas, érdekes, és tartogat csavart is. Mindeközben
apránként megismerhetjük a szereplőket, amihez persze egyetlen rész nem
is elég. Talán ezért is érdemes a két részt egyben megnézni. A seriffről
kiderül, hogy egy éve vesztette el a feleségét, amit azóta sem tud
feldolgozni. Robert Taylor nagyon jól hozza ezt a karaktert. Középkorú,
jóvágású pasi, akinek az arcán a keménység látszik, de ott vannak a
fájdalom nyomai is. Határozott egyéniség, ám amikor meg kell mondania
valakinek, hogy hozzátartozóját megölték, nehezen tudja kibökni a
tényeket. Háza rendetlen, mobiltelefonja nincs, nem is vágyik a modern
technikai vívmányokra, s egy picit ezáltal is emberibb, mint bármely
sorozat főhőse.
Már az első részben megismerhettük kollégáin kívül a lányát, Cady-t
is, aki ügyvédként dolgozik, no és persze a seriff régi jó barátját,
Henry-t, aki a helyi Vörös Póni fogadóban dolgozik, s akit LDP alakít.
Valószínűleg a további részek során az ő karakteréről is megtudunk majd
néhány dolgot.
Walt kollégái közül a fő hangsúlyt a fél éve a környéken ténykedő
kolléganő, Victoria Moretti (Katee Sackhoff) és a seriff helyettes,
Branch Conally (Bailey Chase) kapják. A helyettes azért is érdekes, mert
mint az első részből kiderül, seriffnek szeretné magát választatni, s
mivel ő használja a modern technikát, illetve nincs "kiütve" egy éve,
elég esélyesnek is látszik. A második részben aztán nem térnek vissza
erre a versenyre, de más módon okoz egy pici meglepetést Conally.
Mindkét rész más-más gyilkossággal foglalkozik, s a részek végére
meg is kapjuk a gyilkost. Annak ellenére hogy egyik történet sem eget
rengető, és mégis elégedett vagyok a sztorival és a végkifejlettel.
Tetszettek az esetek, a megoldások, a második rész talán egy picit jobb
és pörgősebb, érdekesebb is volt mint az első, bár ez talán betudható
annak, hogy az első rész több mint 50 perc (dehát kell az idő a
kibontakozásnak), a második rész pedig a szokásos 43 perc. Én úgy érzem,
hogy sok lehetőség van még ebben a sorozatban, és további jó kis
esetekre számíthatunk, miközben egy olyan vidéken járunk, ami számunkra
ismeretlen és nagy valószínűséggel elérhetetlen, és olyan népcsoport
kultúrájába is belelátunk egy picit, amivel szintén nem minden nap
találkozunk.
Ha ezeket nem tekintjük, akkor tulajdonképpen egy nyomozós,
gyilkosságos sorozattal van dolgunk, de a Longmire akkor is több.
Érdekes, és számomra nem mindennapi a csomagolás. A helyszín, karakterek
mintha egy 20 éve forgatott westernfilmből léptek volna ki. Tehát végre
egy olyan sorozat, amikor nem a legmodernebb technikával nyomoznak,
amikor nem olyan hirtelen egymás után jönnek a megoldások, hogy a néző
kapkodja a fejét és a végére nem is tudja, hogy miért volt a gyilkosság,
és miért az a tettes a tettes, és egyáltalán ez most hogy is derült ki.
Aki tehát szereti a krimiket, nyomozást, annak mindenképp ajánlott a
sorozat. Aki pedig szeret együtt gondolkozni a nyomozókkal és apránként
úgy rájönni a megoldásra, hogy közben megismeri a karaktereket, és van
idő arra, hogy picit átérezze a helyzetüket, életüket, annak
mindenképpen be fog jönni ez a sorozat. Aki pedig a szép tájakat is
szereti, és szívesen néz olyan helyeket, ahova nekünk nem egyszerű
eljutni, annak pedig kötelező darab!
Innen is KÖSZÖNET a remek kritikáért Szilvinek! ;)))
VálaszTörlésIgazán nincs mit! Én örülök hogy már tavaly felhívtad rá a figyelmet ;)
VálaszTörlés