3. rész: A DEDIKÁLÁS
Elérkeztünk tehát a beszámoló valószínűleg "legizgalmasabb" részéhez. :))
Ott hagytam abba, hogy meglepően sokan maradtak a koncert után. Végülis nem meglepő, még a kevésbé elvetemült rajongóknak se hétköznapi dolog 3x-os Grammy-díjas VILÁGSZTÁROKKAL találkozni...
Nem tudom már, mennyi időt töltöttünk el ácsorgással, plakátkereséssel hiába, talán ücsörögtünk is 1 pár percet. Mint már írtam, a leghátsó ajtóhoz közel jobb oldalt gyülekezett a nép nagy része. A fal mellett, fordított L-alakban láttunk összetolva asztalokat, 5 db székkel, akkor már tudtuk, hogy oda fognak jönni. Elég sokan körbeállták már, mi nem tolakodtunk rögtön oda. Csak azt láttam, hogy 1 pasi nagy boldogan hajt össze 1 nagy méretű, piros Lobos-plakátot, gondoltam, "kapja be"! :DDD De nem igazán láttunk rá az asztalokra. Én még mindig nem fogtam fel ezt az egészet!!! Annyira szürreális volt, amikor elindultam otthonról, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez fog történni. A lemezeket is csak "kabalából" hoztam magammal. (Bár ezek után már rendszert fogok belőle csinálni, és minden koncertre legalább 1-et elviszek, vagy valami egyéb olyan dolgot, ami még jól jöhet "váratlan esetekre". :DDD) Tehát még mindig azon keseregtünk, hogy nekünk nem jutott plakát. Talán 10 perc vagy negyed óra telt el összesen a várakozással, de tényleg nem tudom. Kicsit fáztam, ezért a vállamra terítettem a hosszúujjú pólómat.
Aztán egyszer csak, a büfé felőli oldalról, elindultak felénk ŐK! Inkább üdvrivalgás és moraj fogadta őket, mint taps. Utólag jutott nekem is eszembe, hogy nem ártott volna tapsolni. De totál lezsibbadtam, az egész úgy játszódott le nekem, mint 1 "lassított felvétel"... Láttam, ahogy közeledik a kis csapat, olyan volt, mint valami videóklip. De ez a rész eléggé kiesett, ami leginkább előttem van, hogy Cesar volt elöl, én legalábbis leginkább RÁ EMLÉKSZEM. Asszem igazából rá figyeltem, illetve nem tudtam levenni róla a szemem. Viccesen hangzik, de így volt. :)) Mint már írtam, nagy KISUGÁRZÁSA van. Már 10 méterről látszik, hogy 1 világsztár közeledik. Olyan atmoszféra lengi körül, meg csak rá kell nézni, nagyon egyedi, rocker-es kinézete van! Rajta volt ugyanúgy a sötét napszemüveg, de már + se lepődtem. :P (A fotók 90%-ában állandóan rajta van, talán elvétve találni 1-1 olyan képet, ahol látszik a szeme, azok is inkább a 80-as évek elejéről/közepéről valók.) A többiekre bevallom, nem emlékszem, csak hogy közeledtek 1 kupacban. :)
Odamentek az asztalokhoz, és persze rögtön ellepte őket a több tucatnyi embersereg, rájuk repültek, mint dongó a virágra. :DDD Egy darabig nem sokat láttunk belőlük, másrészt azzal voltam elfoglalva, hogy előkotorjam a táskámból a filmzenei CD booklet-ét, és a 7"-es kislemezt. Kivettem a műanyag tokjából. Arra se emlékszem, Cecóval mit beszélgettünk. Ez az egész eléggé egybefolyt.
Aztán Cecó nagyon okosan azt javasolta, hogy várjunk egy kicsit, míg oszlik a tömeg, és utána mi is odaférünk. Igaz, nem jó elől tolakodni, mert akkor még 200-an vannak mögötted, és nincs igazán idő rád, mert sokan várakoznak még... Ez 1 okos tanács volt. Jött valamilyen srác, kerek nagy tálcával, amin vizes poharak, és műanyag poharas, kis rövid italok voltak, ezeket letették nekik az asztalra. Gondoltam, "húúú, de elit". HAHA! De persze, azért ott tébláboltunk a közelükben. Ekkor még működött a fényképezőm, és csináltam is kemény 2 db fotót, az egyiken David félig (eltakarja fél testét 1 hatalmas előttem lévő objektív), és oldalról Steve látszik. A másikon David hajol, és beszélget valakivel. Asszem ennyi ideig tartott, és le is merült az aksim. Na, mondom, ezt mindig beadja a kulcsot 2 óra elteltével, tölthetem 3 napig, akkor is! Megfogadtam újra, hogy magamnak nem veszek akkus fényképezőt, az fix! Persze arról szépen elfeledkeztem, hogy a jobb zsebemben ott lapul Anyu telója, amivel szintén nagy felbontású képeket lehet csinálni, teljesen üresen, használatra készen, feltöltve... Hát így alakult. Szóltam Cecónak, hogy én OFF vagyok, ezért hát ő fényképezgetett a továbbiakban. Egész jó fényképeket csinált mások dedikálásáról, amin remekül, közelről látszanak a fiúk. 1 darabig ott álltunk David közelében, aki a bal szélen állt, az asztal mögött.
Tehát azért nem lapultunk leghátul, hanem igyekeztünk azért ott lenni a dolgok "sűrűjében". Még az elején, odajött hozzánk az a srác, akivel koncert mellett álltunk, és a büfés sztorit mesélte. Látta a kezemben az aláírandó cuccokat, és kérdezte, hogy "Na, sikerült aláíratni?" Mondtam, hogy még majd most állunk be, és szép sorban végigmegyünk rajtuk. :) Még mikor David előtt tébláboltunk, láttuk, hogy nem csak ír valakinek, az megy tovább, tehát nem futószalagról mentek a dolgok, hanem el is beszélgetett az illetőkkel, sőt meglepően sokan fotózták le őket / álltak be közös fotóhoz velük. Láttam a spanyol göndörke csajt, aki nagy hévvel és hanggal, boldogan beszélgetett Dave-vel, asszem spanyolul. Na mondom, ennek is tök jó, az anyanyelvén beszélgethetnek. :DDDD Nem kell keresgélnie a szavakat. Rögtön az jutott eszembe, hogy én hozzá se tudnék szólni, csak lesnék, mint a sült hal. :P Hisz ez David Hidalgo, akit eddig csak a TV-ben láttam, az MTV-n, + a YouTube-on! Na ne...
Mivel elég közel álltam az asztalhoz és hozzájuk, mögöttem 1 magas szőke lány előzékenyen megkérdezte, készítsen-e rólunk közös képet Daviddel. Válaszoltam is neki jó baromságot. Valamit ilyesmit, hogy ott esnék össze, ha közös képen szerepelnék vele... Biztos totál hülyének nézett, de nem csodálom!!! :DDDCecó viszont azt mondta (lehet hogy már előtte, nem tudom), hogy mindenképpen kell közös fotót is készíteni velük. De ekkor még mindig nagyon sokan voltak, és mindenki fotózott / íratott ezerrel. De azért lassan beálltunk a sorba. Elmentünk az asztal másik végéhez, hogy úgy jöjjünk sorban, és legvégül Dave-nél lyukadjunk ki. Az asztal szélén most láttam meg, hogy árulnak több féle Los Lobos-os, csontvázas fekete alapon sárgás - pirosas pólókat, + 2 féle CD-t is, 4.000,- és 6.000 Ft-ért. Valami válogatásféle lehetett, próbáltam megnézni, de nem igazán láttam jól. Na mondom, erre nem is gondoltam, mert alig pár fillér volt a pénztárcámban... De hát a lényeg, hogy én eleve nem jöttem üres kézzel. :)
Mondtam Cecónak, ha már lúd, legyen kövér, aláírást bárki kaphat, de nekem SZEMÉLYRE SZÓLÓ KELL! :) Amin egyértelműen látszik, hogy azt NEKEM adták, nem másnak. :) De már előre láttam, mekkora galiba lenne abból, ha azt nyögném be, hogy "Saci". A Sarolta eszembe se jutott, bonyolult is betűzni, hosszú is... A bonyodalmakat megelőzvén, bal tenyeremre gyorsan ráírtam nagy nyomtatott betűkkel, hogy: "SACI". Ennél jobbat nem tudtam kitalálni. Végül is hamar sorra kerültünk. (Cecó mögöttem volt ekkor már, előtte meg talán előttem állt, és nagyon okosan fotózott, nem is 1-et). Készült több, jól látható kép Steve-ről, Conrad-ról és Cesar-ról és Louie-ról, egészen közelről, ahogy másoknak állnak be, és mosolyog mindegyik. Cesar még az öklét is felemeli az egyiken vagányan! :)
A sor szélén STEVE volt az első. Ő levette a napszemüvegét, amit a koncerten viselt. Így már rögtön nem nézett ki annyira "öregnek", és csavargónak se. :)) Viszont felvett 1 szemüveget. Gondolom, közellátó kell neki. :P Ami rögtön feltűnt, hogy a fapofa - szekció, Steve és Louie is vigyorogtak megállás nélkül, mindenkire!!! Nyoma sem volt már komolyságnak! :) Köszöntem Steve-nek 1 "Hello"-val, majd az orra alá dugtam a szétnyitott CD-booklet-et, és mutattam a tenyerem, "This is my name" - magyarázattal. :)) Hú, még most is kiráz a hideg, amikor visszagondolok ezekre a pillanatokra!!!! Itt még szégyellősebb voltam, figyeltem, ahogy odaírja hogy Saci, ez volt a lényeg :))), aztán csak megköszöntem és vigyorogtam, mint a tejbetök! Többre nem emlékszem.
A következő a sorban, LOUIE volt, nagyon megörültem, hogy őt is láttam, mosolyogni. Kis cuki, szó szerint: ő a legalacsonyabb közülük, kb. 170 cm. :) Igazából csak erre emlékszem vele kapcsolatban. Neki is köszöntem szépen, neki is odacsúsztattam ugyanazt a booklet-et, ő a másik oldalon, jól láthatóan és olvashatóan biggyesztette oda a "To Saci!"-t, felkiáltójellel! :) NAGYON BOLDOG VOLTAM. :))És mentem tovább. Ja, az érdekes volt, hogy mindenki a saját filctollát használta pedig én a biztonság kedvéért odanyújtottam a pirosat, amivel a setlist-et írtam. Egyikük se kért belőle, de jobb is, mert nekik vastagabb feketéjük volt. :DDD
A következő CESAR volt, nála is eljátszottam ugyanazt. Biztos vagyok benne, hogy megismert, az 1. sor közepéről, hogy én vagyok a "szemezős csaj". :))) Nagyon határozottan viselkedett, csak úgy, mint a színpadon. Visszakérdezett a nevemre, hogy "SZESZI?" (Így ejtette a Saci-t). Helyeseltem, hogy igen, és még le is betűztem neki. (Azért itt is hoztam a "formámat", ugyanis mikor visszakérdezett, annyira helyeseltem, h. először rávágtam magyarul az "igen"-t! :DDD) Azt mondta, szép név, amit megköszöntem, szintén nagy vigyorgás közepette. :) Ezután elkezdte nekem "tenni a szépet", "lovely" - jelzővel illetett, talán Lovely Lady-nek nevezett, de a lady-ben már nem vagyok biztos, kissé zavarban voltam, csak vigyorogtam, mint 1 idióta! Nagyon tudja, mit kell mondani. :P Csak tőmondatok hagyták le a szám
at, többre nem voltam képes, ilyesmit mondhattam, hogy "nagyszerű volt a show", meg hogy "fantasztikus vagy", tehát totál sablonos dolgok jutottak csak eszembe, de még ezt is csodálom, hogy valami egyátalán kijött a számon, a köszönésen és a thank you-n kívül. Ezt Cesar köszönte meg, KEZET NYÚJTOTT, és azt mondta: "You're precious!" :))) A kézfogása is szimpatikus volt, mindig megfigyelem, ki hogy fog kezet, az övé rövid volt de határozott, amilyennek ideális esetben lennie kell. Ő sem túl magas, szintén 170 körüli lehet, pár cm-vel magasabb csak Louie-nál. Eddig nem tűnt fel, hogy alacsony, csak zömöknek tűnt. Mégis micsoda férfias kisugárzás! :) Ja, és mint mondtam, bő 10-est letagadhatott volna a korából, 40 körülinek tűnt, nem is láttam ráncot rajta! (A latin típusok többnyire koraérettek, később pedig szerencsésen öregszenek!)Amikor le-lovely-zott, akkor írkált a booklet-be, elég hosszan, először nem láttam, mit ír, végül a következőt firkantotta: "To Saci! We Love You! Cesar Rosas". Nem is tűnt fel akkor (sem) , hogy balkezes, de nagyon tetszett a kézírása. Utána vagy közben, még be is invitált minket (intett), hogy csináljunk közös fotót! Már nem is tudom, mit mondtam, hogy OK, mindjárt, vagy nem tudom, közben haladt a sor.
Szerintem még mindig meg lehettem illetődve ezek után, mert nem emlékszem, hogy CONRAD-nak mondtam volna a Saci-t, lehet hogy nem, mert ő "csak" simán a szignóját írta le. Viszont Ő IS ELŐRE KEZET NYÚJTOTT! Az ő kézfogása is határozott, szimpi volt, és vigyorgott hozzá, ezerrel. Vele is beszélgettem pár szót, de inkább a kézfogása és a nevetése maradt meg, olyan aranyos volt! :))) Neki végig nem lehetett letörölni az arcáról a mosolyt. Természetesen nem begyakorolt művigyorról beszélek. Olyan boldogoknak tűntek mindannyian, látszott hogy ők is örülnek, hogy ilyen sokan itt maradtunk, és a képeik, aláírásaik ilyen "kelendőek". :) Mondtam is Cecónak, hogy a kevés ember, gyér taps és halovány éneklés után ezzel most KÁRPÓTOLTUK őket!!!! Az egész helyiségben tapintani lehetett a POZITÍV ENERGIÁT! :))) Fantasztikus volt, és engem is valamiféle nyugalom szállt meg, rájöttem, hogy ezektől a csodálatos emberektől dehogyis kell parázni, sőt! Mondtam is Cecónak, hogy TÜNDÉRI EMBEREK! :)) De tényleg így van. Mögöttem azért Cecó is íratott ám bőszen, 1 közepes méretű plakátra! Igaz, hogy mögöttem állt, és nem sok mindent láttam abból, vele mik történtek, de el tudtam képzelni! HAHA! Azt tudom, hogy Conrad vele is kezet fogott. A többit majd ő elmeséli. :))
Végül értem oda DAVID-hez. Itt már Cecó mellettem volt, megkérdeztem tőle, a 7"-es bakelit melyik felét dedikáljam szerinte vele, az elejét, a LL-felirattal, vagy a hátulját, ahol a kép van a fiúkról. Az elejét javasolta, aminek utólag örülök, mert mégiscsak jobban mutat! Itt újra inamba szállt kicsit a bátorságom, hisz mégiscsak a La Bamba énekesével állok szemben! Senki előttem levőnek nem lihegtem a nyakába, megvártam, míg egyértelműen végez, és csak akkor köszöntem és nyújtottam először a bakelitet. Meg persze a tenyeremet, a nevemmel. Dave szépen, nagy betűkkel rá is írta. Utólag, nagy örömömre vettem észre, hogy Cecó lefotózta az ominózus pillanatot, amikor nekem dedikál. Igaz, nem látszik, hogy mit, csak hogy hátulról én vagyok, és Dave ír NEKEM. :)Utána a booklet 1 másik oldalát is odanyújtottam, és oda is még1x ráírta a nevét. :) (Utólag esett csak le az is, hogy a közös oldalra már 1x odaírta a nevét előtte (nemtom mikor, ez kiesett!), talán azért nézett rám kicsit meglepődve, tehát végülis 3x!!! írt nekem alá!!! HAHAHAHA) Megköszöntem, és már nem tudom, még mit mondtam, mert még mindig zavarban voltam, pedig nagyon aranyos volt! :) Talán azt, hogy nagyszerű zenész + csodás a hangja, ilyesmiket. :) Erre ő is kezet nyújtott. :) Olyan nyugodt és kedves volt a kisugárzása, ahogy a Nagy Macikhoz illik. :)))
Asszem itt következett, hogy megkértük, hadd fotózkodjunk már 4-en közösen 1-et, mi Cecóval ketten, + ők Cesar-ral. Ekkor már szégyenlősségem tovaszállt, sőt megkocogtatva a vállát, megkértem az ott unatkozó, egyik biztonságit, hogy ő készítse el. Cecó csak röhögött, hogy nem vagyok piskóta. :) Rögtön igent mondtak a fiúk, meg is történt a felállás, méghozzá a bal szélen David, én, Cecó, és mellette Cesar. 2 kép is készült, mindkettő elég jó
lett, csak az egyiken Cecó bepislog (csoda, hogy én egyik képen sem, mert én vagyok a nagy pislogós + csíkszem-vigyorgó!), de ez nem von le a kép értékéből! :) A másik is tök jó lett! Vicces, mert Dave az egyik kezét zsebre dugta, a másikkal azért megölelt. :) Én Cecót nem tudtam átölelni, mert nálam volt a hátizsák, amit nem mertem letenni végig, de azért így is SZUPER képek! Cecó és Cesar pedig úgy vigyorog a másik oldalon, mint valami boldog pár! :DDD Pedig megbeszéltük, "azok után, ami köztünk történt", hogy Cesar az ENYÉM! Neki ott van Conrad. HAHAHAHAHAEzután a következő képet én rögtönöztem Cecó gépével, sikerült levennem, ahogy Dave neki dedikál, ő pedig mosolyogva magyaráz. :) Itt már mindketten felbátorodtunk. Majd Cesar-ról is csináltam 1 spontán képet, ahogy megdörzsöli az orrát, miközben rám néz. Továbbá készült 1 klassz duókép Cecóval és Dave-vel, mint régi jó barátok, úgy ölelgetik egymást. :)
Majd eljött az én "nagy pillanatom", DAVID-EMMEL KÖZÖS KÉP!!! Jó magas egyébként, tényleg 185 körüli, kimagaslik a többiek közül, ezért van, hogy a fotózásokon szinte mindig ő áll leghátul, vagy akár 2-3 lépcsővel lejjebb!!! HAHAHAHA Cecó 2-t is csinált rólunk, mert utólag kiderült, az egyiken becsukom a szemem, de nem pislogás-féle, hanem mint aki örömében hunyja le a szemét, mikor el se hiszi, hogy ez vele történik! (Mert biztosan ÍGY is volt!!!)A 2. kép, álszerénység nélkül, SZENZÁCIÓSAN SIKERÜLT! Nem kevés dicséret illeti Cecót, mert tökéletesen van megkomponálva a kép, pont jó közelségből, a póz is el lett találva, meg minden. :) Le a kalappal, és ÖRÖK HÁLÁM, hogy ilyen ügyes volt!
Egyébként akkor már, mint mondtam, nem voltam szívbajos, két kézzel,szorosan öleltem át, ő engem szintén! Én szélesen mosolygok, Dave pedig a szokásos kis szelíd mosolyával hódít. Cecó azóta ezzel húz, hogy úgy tapadok rá, mintha a pasim lenne! :) Nem baj, ilyen alkalom 1x adódik az életben, még jó hogy megszorongattam, ami egyébként ösztönösen jött és nem "terveztem"! :)) Neki se volt ellenére. ;) Mindegyikükről elmondható, hogy egyátalán nem voltak távolságtartóak, sőt. Viszont "tolakodóak" se, 1 pillanatig se volt olyan érzésem, hogy " direkt tapizás" - feeling-je lett volna a dolgoknak. :)) Minden tök pozitív volt velük kapcsolatban! NEM TUDOK RÓLUK ROSSZAT MONDANI! :)
Ekkor már nem voltak sokan. Aztán jött Cecó nagy pillanata is, kedvencével, CONRAD-dal készült 2 közös kép, amik szintén CSÚCSSZUPEREK! :)) Conrad is szívesen fogadta a kérést, sőt vigyorgott 1000-rel! Már emlékszem, mondta volna Cecó utána, hogy OK, akkor ennyi, de nem hagytam annyiban, gyorsan szóltam ugyanannak a securnak, és csinált még rólunk 3-asban 2 további képet. De ekkor már nagyon unta a secur, hogy sosem hagyjuk már abba. :DDD
Conrad közöttünk ha lehet, még szélesebbre húzta a moso
lyt, meg is jegyezte a csapatból valamelyik, hogy "most aztán fülig ér a szád, mi?", vagy valami hasonló, tehát heccelték őt rendesen, hogy 2 ilyen jó csaj is jutott neki 1x-re! :DDD Tehát nagyon klassz, baráti volt a légkör. Cecó mesélte, hogy megsimizte közben a hátát Conrad, mondtam, hogy nekem is, de nagyon aranyosan, meg én is az övét. Tehát mindenki simizett mindenkit (kész fertő!!!), vicces volt! (Bár halványan rémlik, mintha Dave is megtette volna, de ott inkább csak a szoros ölelés volt a mérvadó.)Ezek voltak az utolsó képek, aztán megköszöntük. Nem tudom már, talán még a Conrad-os képek előtt, de azt vettem észre, hogy Cecó összeborulva beszélget, sőt SUTYOROG CONRAD-DAL!!!, de nem ám 2 szót, többet is dumáltak! Én már ott röhögtem, hogy ez nem igaz, hogy elbratyiznak! :DDD Annyit vettem ki a beszélgetésből, hogy Cecó reméli, legközelebb is jönnek, vagy ilyesmi. :) A többit nem hallottam, mert tényleg összehajoltak! :DDDD
Aztán nagy boldogan összepakoltunk, és elindultunk. Ekkor már nem tudom, hányan lehettek csak benn a teremben, de utolsók között mentünk haza! Szerintem a secur-ok már többen voltak, mint a rajongók! :DDDD
Abban a boldog tudatban indultunk el, hogy tök jó, mert Lobos-ék is nagyon feltöltődve, és boldogan mehetnek haza, kárpótoltuk őket ezzel a dedikálással, mert itt kaptak 1 olyan tömény szeretet-áradatot, amiért már megérte nekik eljönni!!! Boldog voltam, hogy ők is boldogok!!! Na és boldogok voltunk, magunk miatt is! Emlékszem, kifelé menet, és hazafelé is állandóan azt hajtogattam, hogy "hát ez nem lehet igaz", ilyen nincs, milyen tündéri mindegyik, mennyire aranyosak voltak!!!
Utólag jutott eszembe, hogy simán elvehettünk volna a nagy plakátokból (asszem maradt még pár), de akkor annyira el voltunk varázsolva, a fotózások közben, hogy eszünkbe se jutott, a kezünk is tele volt! A dedikálás is eltartott kb. 3/4 óráig biztosan, bár eszembe nem jutott az órára nézni, annyi minden történt ezidő alatt! 23:15 körül indultunk, akkor néztem csak órára. (Másnap, zuhogó esőben mentem vissza a PeCsához, 1 kültéri ragasztott plakátért, szó szerint szakadt! Csuromvíz lettem, mire hazaértem, meg is fáztam, de MEGÉRTE, mert bár nem tökély, de egyben van! :) További mellékhatások: a torkom baromira megfájdult a sok kurjongatástól, és le is betegedtem 1 hétre. De kit érdekel??? :)
Túlzás nélkül: NÁLUK ARANYOSABB, VIDÁMABB, KÖZVETLENEBB HÍRESSÉGEKKEL MÉG NEM TALÁLKOZTAM! Direkt nem írom, hogy "sztárok", ez a fellengzős szó kicsit se illik rájuk! Megvan az egészséges önbizalom (főleg Cesar-nak és Conrad-nak), de amúgy teljesen "down to earth" - típusú ember mindegyik! Akik nem úgy állnak a rajongóikhoz, hogy ok, na gyere, legyünk már túl rajta, és jöjjön a következő. Ami összességében megragadt bennem róluk, hogy mindegyikük végtelenül közvetlen és nagyon vidám!
Négyszemközt már David se volt olyan kis visszafogott, ő is vidám és kedves volt, Conrad az örök tejbetök, akinek egész este úgy állt a szája, Cesar pedig a macsó, nagy bókoló, vagány a csapatban!
Amit még fontosnak tartok kiemelni: az ALÁZAT. A szakma, és a rajongóik iránt is. Utánaolvastam, hogy pl. David nem csak a Los Lobossal tevékenykedik, hanem más project-jei is vannak, más zenészek, énekesek albumán is régóta közreműködik, pl. Bob Dylan új albumán is segédkezik. Egy csomó helyről hallottam vissza azt, hogy ők sajnálatos módon "underrated" band, vagyis nincsenek annyira megbecsülve, mint amennyire megérdemelnék! :((( Pedig 1 nagyon profi, egyátalán nem "megcsinált", szorgalmas zenekarról van szó.
Visszatérve az alázathoz: beszélgettük Cecóval, vajon miért mindig a legnagyobb tehetségekhez társul leginkább a szerénység, alázat, egyszerűség??? Költői kérdés.... De ezt már a Michael Bolton koncerten is tapasztaltam, ő is ilyen, szintén régi motoros, szinte mindent elért a szakmában már, amit lehetett, még sincs elszállva magától, sőt. Sok köztük a párhuzam a Los Lobossal: ők aztán tényleg megmaradtak olyannak, amilyenek a 70-es évek elején voltak, mielőtt beindult a karrier. Tudják, hogy honnan jöttek. Mivel, még a 80-as évek közepén sikerült befutniuk, és a sikerért komolyan megdolgoztak, nem jött könnyen, ezért nem felejtették el, honnan indultak. Nem 1 manager jó reklámjának köszönhetik, mint a mai sztárok, (akik "természetesnek veszik", hogy rajongóik VANNAK: mintha magától értetődő lenne!), hanem a tehetségnek, kemény munkának, és persze a szerencsének is, ez nem kérdés. Erre, a "normális mentalitásra" utal 1993-as, válogatásalbumuk címe is: "Just Another Band From East L.A." Pedig mennyire NEM IGAZ!!!! Mégis, mi a különbség sztár és sztár között? Miért van az, hogy egy 1 slágeres amcsi csillagocska már odavan magától, ők pedig megbecsülnek minden rajongót, még azt a párszáz főt is, és tényleg kedvesek, "emberiek" tudnak maradni? Igazából, erre nincs válasz... Ők még 1 másik korszakból jöttek, még 1 kevésbé "megcsinált" világból. Meg persze személyiségfüggő is. Van, aki csak pipiskedve lép ki az utcára, tudja jól, hogy minden lépését figyelik, és van, akihez odalépsz, kezet fog, mosolyog. Őszintén. És nem nyűg neki, örül, hogy örülsz neki.
(Csak zárójelben, nagyon halkan: és mi itthon? Hogy becsültük meg ezeket a zenészeket? Hiába csattogtatott ott 4 fotós is bőszen, azóta hiába keresgélek koncertes cikkek után a neten. Akárcsak 2 sorban... Semmi!!! 1 sor sem. Megnéztük a másnapi napilapok nagy részét, ott sincs. De még csak negatív sem, ami a kis létszámon fanyalogna. Hát no comment... Talán még a Lemezbörze újságban reménykedem, abban biztos megemlítik majd őket! Remélem!)
Már több mint 1 hét telt el a koncert óta, de még mindig teljesen a
hatása alatt vagyok, azóta is szinte csak őket hallgatom, és állandóan nézegetem a képeket! RENGETEGET KÖSZÖNHETEK NEKIK, NEM CSAK A FANTASZTIKUS KONCERTET, HANEM AZ UTÁNA KÖVETKEZŐ SZINTÉN ÉLETRE SZÓLÓ ÉLMÉNYT IS, AMIVEL MEGAJÁNDÉKOZTAK MINKET!!!! NAGY-NAGY KÖSZÖNET, ÉS MEGBECSÜLÉS ILLETI ŐKET!!!! Már sajnálom, hogy nem ismertem az albumaikat jobban, a koncert előtt, de jó úton haladok afelé, hogy hamar bepótoljam a lemaradásomat! :) Továbbá, mindent el fogok követni, hogy hazánkban tovább népszerűsítsem a csapatot, mert NAGYON MEGÉRDEMLIK! Ilyen boldog még egyik koncert miatt sem voltam, mint most! Az örömöm talán csak akkor lenne még nagyobb, ha:1., újra láthatnám őket egyszer
2., LDP-vel is összejönne a személyes találkozó! :DDD
De ezt se hittem volna soha, úgyhogy még bármi megtörténhet, "never say never" ugyebár! ;) Arra meg inkább nem is gondolok, LDP-vel szemben mennyire lennék "gátlástalan". Előre sajnálom szegényt! HAHAHA
Köszönet illeti Cecót is, elsősorban amiért egyátalán eljött velem (bár nem bánta meg, sőt!), továbbá nem kis mértékben azért, mert ő kezdett el noszogatni, hogy a dedikáláson legyőzzem a parát, illetve megőrizte lélekjelenlétét helyettem is, így készülhettek el ezek a CSÚCSSZUPER képek, és jöttek létre ezek az FANTASZTIKUS ÉLMÉNYEK! :))) Azon az éjszakán, egyrészt a fájó torkom miatt, de nagyrészt a sokkoló történések hatására, csak hajnalban, 6 után tudtam elaludni, annyira járt az agyam! (Eleve, 2 körül feküdtünk le.) A közös képek közül vagy fél tucat nagy méretű előhívásra vár, A David-del közös pedig a polcra, keretbe, jól látható helyre kerül, az biztos! :) Ha rágondolok, sírhatnék örömömben, máskor pedig majd kiugrom a bőrömből! Apu is látta a képeket / szignókat, és nagyon megmosolyogta, milyen bátrak voltunk!!! :) Én pedig határozottan fejlődök: 2007-ben még "csak" megtapiztam Michael Bolton-t, idén pedig már végigölelgettem a fiúkat! MI JÖHET EZUTÁN?! :DDD
Steve Berlin, Louie Perez, Conrad Lozano, Cesar Rosas, David Hidalgo, avagy a LOS LOBOS: KÖSZÖNJÜK NEKTEK EZT A CSODÁS ESTÉT!!! Cecó nevében is írhatom, hogy SOHA NEM FELEJTJÜK EL!!!!
VÉGE
(Köszönet annak is, aki végigolvasta!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése