2012. január 9., hétfő

Celebrity Cook Off: a második epizód

Torma és szardella voltak a különleges összetevők
A főzőshow második adása ("Let them eat cake") nem kevés fejtörést okozott, mind LDP-nek, de az összes versenyzőnek egyaránt. LDP-nek már csak azért is, mert nem igazán szokott desszertet készíteni, ezért szinte egész adás alatt a szívroham kerülgette. ;) De nem csak őt, hanem engem is. :PPP Az elkészült műveket 13 cukrásznövendék bírálta el.

LDP elmélyülten "alkot" :)
Először is, Rachael és Guy csapata csapatkapitányt választott magának, illetve a mentorok jelölték ki őket. Rachael csapatában Summer, Guy-nál pedig Alyssa lett a "főnök". Ezután következett a neheze. A mentorok ugyanis meghatároztak 1 különleges összetevőt a másik csapat részére. A kikötés az volt, hogy nem lehet édes (hanem csípős, sós, stb.), így nehezítve a feladatot. Rachael ötlete a torma volt, Guy csapatának, Guy-é pedig (kapaszkodjunk meg!) a szardella, Rachael csapata részére. Hát szegény LDP-t majd' a guta ütötte meg ott helyben. :) De szerencsére Rachael nem esett kétségbe, 1 olyan desszertet találtak ki, melyben a halkülönlegesség sós íze érződik csak. ;))

LDP (citromos - málnás) "Yvonne" sütije
Ezután megbeszélték az egyedi menüket. LDP egy citromos, málnás kis sütemény mellett döntött. Biztos a nagy izgalomnak volt betudható, hogy későn fedezte fel, hogy a sütő OFF-on áll. Minderre akkor jött rá, mikor negyed óra volt már hátra. De végülis csak megoldotta és a sütemény nagy nehezen elkészült. 


Taylor lepődött meg legjobban, hogy az ő desszertje volt az etalon. ;)

Majd a csapatkapitány, Summer ált neki a különleges desszertnek, ami szardellát is tartalmazott. Elkövetkezett a zsűrizés ideje, a leendő cukrászok elmondták a véleményüket egyenként. LDP feleségéről, Yvonne-ról elnevezett desszertje ha nem is kirobbanó, de azért sikert aratott. LDP csak zavartan vigyorgott azon, hogy a növendékek láthatóan felismerték őt a TV-ből... :) A különleges szardellás édesség is megállta a helyét. A legnagyobb sikert azonban az állandó kisebbségi komplexussal küzdő Taylor aratta,  saját meglepetésére, az ő epres sütije lett a verseny legjobbja. ;) Guy tett is rá egy olyan megjegyzést, hogy a "színészkedést mostmár befejezhetné". ;)


Summer "győztes" salátája
Összeszámolták a pontokat. Az verseny győztese pedig: Rachael ÉS Guy csapata lett! Vagyis DÖNTETLEN. Mindkét csapat 62 pontot ért el... Ezek után nem volt más lehetőség, mint a 2 csapatkapitány, Summer és Alyssa megmérkőzése. 10 percük volt, hogy az asztalon lévő tömérdek hozzávalóból egy salátát kerekítsenek ki. Alyssa 1 pirított gombás saláta mellett döntött, míg Summer lazacot tálalt fel salátaágyon. Az igencsak szoros versengést végül Summer  (vagyis LDP csapata) nyerte, Alyssának kellett távoznia a versenyből. Kicsit sajnáltam Alyssát, vhol nem volt fair, hogy döntetlen után mégis meg kellett mérkőznie. De hát valahogy el kellett dönteni a versenyt. LDP-nek meg láthatóan akkora kő esett le a szívéről, hogy ide hallottam. :))


Az epizód ITT nézhető meg, ITT pedig letölthető.

3 megjegyzés:

  1. Nem semmi összetevőket találtak ki, de ügyes volt mindkét csapat, igazán klasszul megoldották ;)
    LDP sütije jól néz ki, megkóstolnám szívesen. Cuki lehetett, amikor leesett neki hogy OFF-on áll a sütő :D
    A lényeg hogy versenyben maradt, és a desszert-téma letudva (bízzunk benne) ;)
    További HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ neki ;)

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi forduló volt. Azért szardellás sütit kreálni... Wow! Mi lesz a jövő heti feladat? Lehet már tudni?

    VálaszTörlés
  3. Az ezt követő hét már lezajlott, ha minden jól megy, megírom azt is holnap, nagyon izgalmas volt, talán az eddigi legizgibb. ;))) Annyit elöljáróban elárulok, hogy 3 konyhai "nagyágyú" kedvenc ételét kellett elkészíteniük. ;)

    VálaszTörlés